Mai névnap: Antal, Antónia

Viperával és vascsővel hajtották be a kétezer forintos tartozást Kecskeméten
A Kecskeméti Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amely egy brutális utcai bántalmazás ügyében indult. Két férfi egy csekély összegű tartozás miatt támadt rá ismerősére, akit viperával és vascsővel vertek össze a nyílt utcán.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei a Zsinór utcában láttak el szolgálatot, amikor figyelmesek lettek egy vérző fejű férfira. Az egyenruhások azonnal a sérült segítségére siettek, és értesítették az Országos Mentőszolgálat munkatársait. A helyszínen tartózkodott a férfi párja is, aki elmondta, hogy nem sokkal korábban két ismerősükkel találkoztak, akik felajánlották: gépkocsival elszállítják őket a városközpontba.
Azonban alig tettek meg néhány métert az autóval, a sofőr hirtelen megállt, és egy korábbi, mindössze 2000 forintos tartozás azonnali kifizetését követelte a sértetten. A követelést nyomatékosítva az egyik támadó egy ólmosbottal – közismertebb nevén viperával – fejen ütötte a férfit. Ezzel párhuzamosan a másik elkövető kiszállt, kinyitotta a sértett melletti ajtót, aminek következtében a bántalmazott férfi kiesett a járműből. Az agresszió itt nem ért véget: a támadók az utcán is folytatták a verést, amelyhez egy vascsövet is fegyverként használtak.
A megtámadott férfinak és barátnőjének végül sikerült elmenekülniük a helyszínről. A nő vallomása szerint megpróbálta magával vinni párja táskáját is, de az egyik elkövető megfenyegette: ha nem hagyja ott az értéktárgyat, ő lesz a következő áldozat. A mentők a bántalmazott férfit kórházba szállították.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a támadókat egy közeli utcában. Az autóban további két személy is tartózkodott – egy férfi és egy nő –, akikről kiderült, hogy körözés alatt álltak más bűncselekmény miatt. A járműben megtalálták a támadáshoz használt viperát, valamint a sértett táskáját is.
Mind a négy személyt előállították. A két támadót – egy 27 és egy 33 éves férfit – felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt őrizetbe vették, jelenleg is letartóztatásban vannak. A nyomozás befejeződött, az iratokat az ügyészségnek továbbították.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 274. § – Önbíráskodás
(1) Aki jog vagy követelés érvényesítése végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, önbíráskodás bűntettét követi el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha az önbíráskodást felfegyverkezve vagy csoportosan követik el, a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Ezt olvastad már? Önbíráskodás és drogbirtoklás miatt került rendőrkézre egy testvérpár Révfülöpön







