Rablás és kifosztás miatt emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség egy 30 éves férfival szemben, aki a fővárosi bulinegyedben szemelte ki áldozatait. A vádlott ittas embereket használt ki, egyiküket késsel is megfenyegette, hogy megszerezze a pénzét.
A vádirat szerint a férfi 2023. május 4-én a VII. kerületben figyelt fel egy ittas, zaklatott állapotban lévő norvég turistára. Elhatározta, hogy pénzt szerez tőle, ezért bódítószert ígért neki 200 ezer forintért, majd elkísérte egy közeli bankautomatához.
Amikor az ATM kiadta a pénzt, a vádlott az automata és a sértett közé lépett, és megpróbálta ellökni a férfit, hogy elvegye a bankjegyeket. Dulakodás alakult ki, amely során a vádlott testszerte bántalmazta a turistát, mindketten a földre kerültek. A támadó végül megszerezte a pénzt, de a sértett megpróbálta azt visszaszerezni.
A küzdelem ezt követően is folytatódott, ekkor a vádlott elővett egy kést, amellyel megfenyegette a férfit. A támadásnak járókelők megjelenése vetett véget. A vádlott a pénz egy kisebb részét visszaadta, a nagyobb összeggel azonban elmenekült.
[Archivált média]
[Archivált média]
A férfi 2023. május 7-én hajnalban ismét pénzszerzéssel próbálkozott. Ezúttal egy ittas férfival ismerkedett meg, akit egy ismeretlen női társával együtt magatehetetlen állapotban hagytak. Miközben segítséget színleltek, a vádlott kivette a sértett zsebéből az irattartóját.
Pénzt azonban nem talált benne, ezért az irattartót később eldobta. Az okmányok végül visszakerültek a tulajdonoshoz, miután valaki megtalálta és leadta egy szórakozóhelyen.
A rendőrök néhány napon belül azonosították és elfogták a férfit. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádiratában felfegyverkezve elkövetett rablás, kifosztás és közokirattal visszaélés miatt emelt vádat vele szemben. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását, valamint egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését is indítványozta.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 365. § – Rablás
(1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből a) valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy b) a sértettet öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi, rablás bűntettét követi el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Rablás bűntettét követi el az is, aki a lopást tetten ért személy ellen a) a dolog megtartása végett erőszakot alkalmaz, vagy b) az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
(3) A rablás bűntettét öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel kell büntetni, ha azt a) fegyveresen, b) felfegyverkezve, c) csoportosan, vagy d) jelentős értékre követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.