Szokatlan búvóhelyet választott az a férfi, akit egy zuglói kollégiumban értek tetten a rendőrök: egy emeleti szoba szekrényében próbálta kipihenni a betörés fáradalmait. A hívatlan vendég végül kórházba került, ellene lopás miatt indult eljárás.
Az eset akkor derült ki, amikor az épületbe visszatérő diákok észrevették, hogy az egyik ajtót befeszítették. Az intézmény vezetője értesítette a rendőrséget, akik azonnal a helyszínre érkeztek. A járőrök helyiségről helyiségre haladva vizsgálták át az épületet, miközben egyértelmű nyomok – lábnyomok és egy üres túró rudi csomagolás – jelezték, merre mozoghatott az illetéktelen behatoló.
A nyomok végül egy emeleti szobába vezettek. A szekrényhez támasztott létra keltette fel a rendőrök figyelmét, majd a szekrény ajtaját kinyitva előkerült az összekucorodott betörő. A férfi nem tudott önerőből lemászni, ezért a rendőrök segítettek neki: kiemelték, majd a földre fektették.
[Archivált média]
[Archivált média]
A 44 éves budapesti férfi a bilincselés közben elmondta, hogy a kollégium területére a kerítésen átmászva jutott be, eközben azonban megsérült a lába, amely állítása szerint eltört. Arra nem adott magyarázatot, hol hagyta a cipőjét, hogyan jutott el a szekrényig, illetve meddig tervezett ott rejtőzködni. A férfit kórházba szállították, vele szemben lopás miatt indult eljárás.
(1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
(2) A lopás vétség, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha azt – kisebb értékre, vagy – szabálysértési értékre, de minősített módon (így különösen dolog elleni erőszakkal, jogosult tudta nélküli bemenettel) követik el.
(3) A lopás bűntett, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha azt – nagyobb értékre, vagy – kisebb értékre, de minősített körülmények fennállása mellett követik el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a lopást jelentős értékre követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.