Magyarország területén összesen 48 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a hatóságok. A balesetek kimenetelét tekintve: halálos kimenetelű baleset nem történt. Tizenkilenc baleset súlyos, míg huszonkilenc könnyű sérüléssel járt.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 227 személyt fogott el: 75 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 32 személyt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján kerítettek kézre.
154 főt állítottak elő, közülük 70-et bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ittas járművezetés gyanúja miatt három személynél intézkedtek. Biztonsági intézkedésre 89 esetben került sor.
December 12-én a rendőrök összesen hét határsértővel szemben intézkedtek. Az esetek Csongrád-Csanád vármegyében történtek. A feltartóztatott személyek török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az elmúlt 24 órában tiltott határátlépés miatt két esetben, közokirat-hamisítás miatt egy esetben indult eljárás, embercsempészés miatt nem történt rendőri intézkedés.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.