Mai névnap: Antal, Antónia

Milliós drogbizniszt bonyolított két díler Tolnában
A Bonyhádi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit is elfogtak, akik az elmúlt másfél évben több millió forintos forgalmat bonyolítottak kábítószerek értékesítésével, melynek során marihuánát és fehér, kristályos pszichoaktív anyagot is terítettek a régióban.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók a közelmúltban a szomszédos vármegye területén igazoltatták az egyik férfit, közvetlenül egy drogvásárlást követően. Ruházatából 11,92 gramm fehér, kristályos anyagot, míg az autó utasteréből további 155,53 gramm droggyanús anyagot találtak. A férfi dombóvári tartózkodási helyén tartott házkutatás során a rendőrök három darab őrlőt, vegyszereket, vákuumfóliákat, 29 Elf Bart, készpénzt, ékszereket, mobiltelefont, valamint a szállításhoz használt járművet is lefoglalták.






A másik, mázai férfi – aki a drogot értékesítette – ruházatából a helyszínen előkerült a 450 000 forintos vételár. A hatóság munkatársai a gyanúsított lakóhelyén, illetve szászvári tartózkodási helyén összesen 440 gramm zöld növényi törmeléket, 10,5 gramm fehér, kristályos anyagot, egy tő kannabiszt, valamint további készpénzt foglaltak le.
Mindkét férfit kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A bíróság időközben elrendelte letartóztatásukat.


A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek. Elmondásuk szerint a „Kati” néven ismert kristályos drogot grammját 10 000 forintért, míg a füves cigarettákat szálanként 5 000 forintért árusították. Vallomásaikból az is kiderült, hogy korábban kizárólag marihuánával kereskedtek, azonban idén már elkezdték a kristályos anyag terjesztését is. Az eddig összegyűjtött adatok szerint mindketten több millió forintos forgalmat bonyolítottak le az elmúlt másfél évben.
Az eljárás a Bonyhádi Rendőrkapitányságon folytatódik, amely kiterjed a dílerek lehetséges felső kapcsolatrendszerének feltérképezésére is.
A rendőrség figyelmeztet: a kábítószerek – különösen az úgynevezett kristály – már rövid távú fogyasztása is komoly pszichikai függőséget okozhat, hosszú távon pedig súlyos, akár maradandó egészségkárosodáshoz vezethet. Használatuk kiszámíthatatlan hatásokkal járhat, és tragikus következményei is lehetnek.
A hatóság kéri, hogy aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményről tudomással bír, tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható Telefontanú zöldszámon (06-80-555-111), vagy a 112-es segélyhívón.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem
(1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a kábítószer-kereskedelmet
a) bűnszövetségben,
b) üzletszerűen, vagy
c) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy felhasználásával
követik el.
(3) Aki a kábítószer-kereskedelmet jelentős mennyiségű kábítószerre követi el, öt évtől húsz évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezt olvastad már? Fű és kristály a kocsiban – Hatvannál bukott le két férfi








