Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy fiatalkorú lány ellen, aki többször is erőszakosan lépett fel a Somogy vármegyei gyermekotthonban.
A vádirat szerint az eset egy gyermekotthon kisgyermekes anyák számára fenntartott részlegében történt, ahol a házirend előírja, hogy az elektronikus eszközöket lefekvés előtt le kell adni. A fiatalkorú lány azonban ennek nem akart eleget tenni. Bár a gyermekfelügyelő többszöri kérésére végül átadta a tabletjét, később dühösen a nevelői irodához ment, ahol hangosan kiabált. Amikor a gyermekfelügyelő a kiabálást hallva kilépett a folyosóra, a vádlott mellkason lökte őt, miközben szidalmazta.
A vád szerint a lánnyal szemben később is felléptek problémák. Két nevelt társával is konfliktusba keveredett: egyikük kezéből kiütötte a mobiltelefont, majd a másik társát – már a gyermekfelügyelő jelenlétében – ököllel arcon ütötte egy szóbeli vita hevében.
Felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz az ügyészség
Az ügyészség a Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki, de annak végrehajtását próbaidőre függessze fel.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 310. § – Hivatalos személy elleni erőszak
(1) Aki hivatalos személyt vagy külföldi hivatalos személyt a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) A (1)–(4) bekezdés rendelkezéseit a közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett bűncselekményre is alkalmazni kell.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.