Hirdetés

Lecsaptak a nagylóci kábítószer-kereskedőre

2025. december 6. 08:43
ZSH
2026. március 30.

Hónapokon át látta el kábítószerrel a helyieket és a környékbelieket egy 50 éves férfi, akire összehangolt akció keretében csaptak le a hatóságok. A nagylóci díler elfogása mellett a rendőrök a fogyasztói hálózatot is felgöngyölítették, a házkutatások során pedig nem csak tiltott szerek kerültek elő.

[Archivált média]

Rajtaütést hajtottak végre a rendőrök december 2-án hajnalban Nógrád vármegyében, amelynek célpontja egy illegális szerek árusításával gyanúsítható férfi és vevőköre volt. Az akcióban a Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya, valamint a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai vettek részt.

[Archivált média]

A hatóságok a díler elfogását követően még aznap több helyszínen jelentek meg, hogy elszámoltassák a vásárlói körbe tartozó fogyasztókat is. A nyomozás eddigi adatai, a beszerzett tanúvallomások és a szakértői vélemények alapján a megalapozott gyanú szerint az 50 éves férfi hónapok óta folytatta tevékenységét. A gyanúsított nagylóci otthonából rendszeresen szolgálta ki visszajáró vevőit, akik nemcsak a településről, hanem a környező falvakból is érkeztek hozzá.

A hatóságok számára a férfi nem volt ismeretlen. Előállítását követően kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Arany ékszerek és gyanús rendszámok

A rendőrség a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében is lépéseket tett: a kutatások során készpénzt, arany ékszereket és különféle műszaki cikkeket foglaltak le a gyanúsítottól. A helyszíni szemle azonban váratlan eredményeket is hozott. A nyomozók nagy mennyiségű forgalmi rendszámra bukkantak, valamint egy gépkocsiban frissen kivágott fát találtak. A rendőrség tájékoztatása szerint ezekkel kapcsolatban a gyanúsítottnak

„további kellemetlen kérdésekre kell majd válaszolnia.”

A nyomozás ezzel nem zárult le, a hatóságok vizsgálják a kereskedő felsőbb kapcsolatait, vagyis azt, honnan szerezte be az árut. Emellett további fogyasztók azonosítása is folyamatban van, így a gyanúsítottak köre a közeljövőben tovább bővülhet.

⚖️ Mit mond a Btk.?

Az eset kapcsán a kábítószer-kereskedelem tényállása valósul meg, mivel a gyanúsított a hatóságok szerint rendszeresen árult kábítószert (kereskedett).

Btk. 176. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezt olvastad már? Kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel Salgótarjánban

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB KáBíTóSZER 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK