A józsefvárosi rendőrök a Vajdahunyad utcában fogtak el egy középkorú nőt, akinél mefedront találtak. A lakásán további bizonyítékokat is lefoglaltak.
[Archivált média]
A VIII. kerületi rendőrök október 24-én este a Vajdahunyad utcában fogták el azt a nőt, aki adataik szerint mefedront árult. R. Gyöngyi autójából szállt ki, amikor a rendőrök intézkedtek vele szemben. Hét kis tasakban kábítószergyanús port találtak nála, amely az előzetes szakvélemény alapján mefedront tartalmazott.
A nyomozók a lakásán is házkutatást tartottak, ahol a drog csomagolásához használt eszközöket, valamint a nő telefonját, autóját és több mint 900 ezer forintot is lefoglaltak.
A VIII. Kerületi kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
A vizsgálat során az is kiderült, hogy a nőnek nincs jogosítványa, ezért ellene szabálysértési eljárás is indult. A rendőrök azt is vizsgálják, hogy a vezetéskor állt-e kábítószer hatása alatt.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § (1) Kábítószer-kereskedelem bűntettét követi el, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.