Lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, akit első fokon hat év fegyházra ítéltek élettársa bántalmazása, szexuális erőszaka, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt, amelyet a gyermek szeme láttára követett el Galgahévízen.Az ügyészség szerint a halmazati szabályok miatt ez legalább tíz év fegyházbüntetést jelent a vádlott számára.
A férfi, akinek 13 éves gyermeke is végignézte a borzalmakat, 2023 januárjában előbb az utcán, majd az otthonukban is kitartóan bántalmazta élettársát Galgahévízen. A házuk előtt a hajánál fogva a földre rántotta a nőt, ütötte-verte és rugdosta, majd behúzta az udvarra. Ezt követően nagy erővel kilökte az utcára, ahol úgy fejbe rúgta, hogy a sértett elvesztette az eszméletét.
Karóval és csavarhúzóval sebezte meg a nőt
A magához térő nőt a férfi ököllel ismét bántalmazta, majd bevonszolta az otthonukba. A házban „lerángatta a nőről a ruháit, majd testszerte ütlegelte, karóval és csavarhúzóval megsebezte, szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette”. A bántalmazások során végig jelen volt a férfi kiskorú gyermeke is. Az asszony a bántalmazástól elájult, majd miután visszanyerte az eszméletét, a rokonaihoz menekült.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban fennállt annak a reális esélye, hogy súlyosabb sérülés következik be.
A Gödöllői Járásbíróság a vádlottat szexuális erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt hat év fegyházra és hat év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy véglegesen tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel kerülhetne kapcsolatba. A vádlott ugyanakkor a cselekmények elkövetését tagadta, és azt mondta, hogy semmi sem igaz az ellene felhozott vádakból.
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Az ügyészség viszont a büntetés súlyosításáért fellebbezett. Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvívője a 24.-hu-nak elmondta, hogy az ügyészség a középmértéket nagyobb mértékben meghaladó büntetés kiszabásáért fellebbezett, ami a halmazati szabályok miatt – tekintve, hogy a bűncselekmény 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – „minimum tíz éves fegyházbüntetés kiszabását jelentené” a vádlott esetében.
A Pest Vármegyei Főügyészség álláspontja szerint a vádlott terhére további bűncselekményként megállapítható az aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette is, továbbá az elkövetett cselekmények jellegére és az elkövetés körülményeire figyelemmel a büntetés lényeges súlyosítása indokolt.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.