Az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indított nyomozás során a Pest vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint éveken keresztül fizetség nélkül dolgoztattak kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket csömöri és isaszegi ingatlanaikon. A hatóságok kezdeményezésére a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
[Archivált média]
Ígéretből kizsákmányolás lett
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság információi szerint az 58 éves K. Zoltán és 31 éves fia, K. András legalább 2021 óta hasonló módszerekkel kényszerített férfiakat munkára. Az első ismert esetben a sértett segédmunkát remélt, ám végül egy csömöri ingatlanban tartották fogva, ahol fizetés nélkül kellett építőipari és mezőgazdasági feladatokat ellátnia. A férfit rendszeresen bántalmazták, fenyegették, és akaratán kívül tartották a helyszínen.
Néhány hónap után az elkövetők átszállították az isaszegi házukhoz, ahol a kényszermunka egészen 2023 májusáig folytatódott. A sértett többszöri próbálkozás után végül meg tudott szökni.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfiak idén júliusban egy másik személyt is hasonló módon dolgoztattak isaszegi otthonuknál. A rendőrségi közlemény szerint kihasználták a férfi kiszolgáltatott helyzetét: sem megfelelő szállást, sem étkezést, sem higiéniai lehetőségeket nem biztosítottak számára, fizetséget pedig egyáltalán nem kapott. Az áldozatot többször bántalmazták is.
[Archivált média]
[Archivált média]
A hatóságok október 7-én egy másik ügyben látogattak ki az isaszegi címre, amikor felfigyeltek az ott uralkodó körülményekre. Ekkor került kapcsolatba velük az érintett sértett, aki elmondta, hogy bűncselekmény áldozata lett.
A nyomozók azonnal elfogták K. Zoltánt és fiát, akiket előállításukat követően őrizetbe vettek. Emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával hallgatták ki őket, a rendőrség pedig kezdeményezte a letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt – számolt be róla a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.