A tiszaújvárosi rendőrök kábítószer-bűncselekmény miatt nyomoznak egy 44 éves férfi és 68 éves édesanyja ellen, miután otthonukban több kilogramm cannabist, valamint jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
A nyomozóknak egy kesznyéteni körzeti megbízott szolgáltatott információt a család kábítószer-termesztési tevékenységéről, aminek köszönhetően 2025. szeptember 19-én elfogták a gyanúsítottakat.
A házkutatás során a rendőrök négy tő élő cannabist, több mint két kilogramm leszüretelt és kiszárított drognövényt, 8 gramm körüli gyantás anyagot, valamint közel 1,3 millió forint készpénzt találtak és foglaltak le.
Az anyát és fiát gyanúsítottként hallgatták ki, utóbbit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását is ‒ róla a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a bűneset kapcsán felhívta a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, ideértve a szédülést, a felgyorsult pulzust, a légszomjat, valamint a hangulatingadozást és a pánikrohamokat is. Hangsúlyozták, hogy a pszichés függőség rendkívül erőssé válhat, és a használat súlyos, akár maradandó egészségkárosodást, de akár tragikus kimenetelt is eredményezhet.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.