Hónapokig tartó nyomozás végén csaptak le a rendőrök egy 33 éves férfira, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyagot terjesztett Egyeken. A díler beismerő vallomást tett, letartóztatását kezdeményezték a hatóságok.
A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság bűnügyesei még márciusban szereztek tudomást arról, hogy valaki tiltott szereket árul a településen. Az információk alapján azonnal megindult az adatgyűjtés és a tanúkutatás, melynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt.
A nyomozók egy 33 éves helyi lakost azonosítottak, aki a gyanú szerint ismerősi körében értékesítette a kábítószert.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
Az elfogás
Az akcióra szeptember 22-én került sor, amikor a járőrök elfogták a férfit. A ruházatának átvizsgálása során alufóliába csomagolt, fehér, droggyanús anyag került elő. A lakásán tartott kutatás alkalmával a terjesztéshez és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök.
A gyanúsított beismerő vallomást tett. Ellene új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult eljárás. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A nyomozás során a rendőrök több fogyasztót is azonosítottak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet! – írták.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv az új pszichoaktív anyaggal visszaélést a 184. §-ban szabályozza. A törvény szigorúan bünteti az anyagok forgalomba hozatalát.
184. §
„(1) Aki új pszichoaktív anyagot
a) kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
„(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva,
c) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létesítményében követik el.”
„(4) Aki új pszichoaktív anyagot csekély mennyiségben megszerez, tart, vagy fogyaszt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.”
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.