Mai névnap: Antal, Antónia

Batman-pólóban „fogadott örökbe” egy vizslát – lopás miatt felel a zuglói férfi
Egy 30 éves budapesti férfi szeptember 17-én éjjel magával vitte egy bolt előtt hagyott vizslát. A kutya gazdája azonnal a rendőrséghez fordult, Zorkó pedig pár órán belül előkerült. A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást az „állatbarát” ellen.

Szeptember 17-én éjszaka a XIV. kerületi rendőröket egy aggódó kutyatulajdonos kereste meg azzal, hogy eltűnt szeretett négylábú társa, Zorkó. A nyolcéves magyar vizslát csupán néhány percre hagyta egy bolt előtt, mire visszaért, már hűlt helyét találta. A gazdi azonnal bejelentést tett, a rendőrök pedig azonnal megkezdték a keresést.
Az adatgyűjtés során hamar kiderült, hogy Zorkóval egy batmanes pólót viselő férfi távozott a helyszínről. A zuglói körzeti megbízottak emlékeztek arra, hogy korábban igazoltattak egy ilyen ruházatú férfit, így gyorsan beazonosították, majd két órán belül meg is találták. A kutya is épségben előkerült.

A születésnapját a rendőrségen „ünnepelte”
A rendőrség az ügyben lopás miatt indított eljárást. Az elkövető, a 30 éves K. Gusztáv éppen másnap, szeptember 18-án ünnepelte születésnapját, amelyet végül egy gyanúsítotti kihallgatással töltött. A férfi azzal védekezett, hogy régóta szeretett volna egy kutyát, ezért vitte magával Zorkót, akiről azt hitte – vagy inkább remélte –, hogy gazdátlan – számolt be róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv 370. § (1) bekezdése szerint:
„Aki idegen dolgot azért vesz el mástól, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.”
A magyar jog szerint az állatok – így a kutyák is – a „dolgok” közé tartoznak, tehát eltulajdonításuk lopásnak minősül. Ha a dolog értéke nem haladja meg az ötvenezer forintot, az elkövető vétséget követ el, amely alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A büntetési tétel a lopás értékhatárától, az elkövetés módjától és más minősítő körülményektől függően súlyosabb is lehet, például üzletszerűség, bűnszövetség vagy dolog elleni erőszak esetén.








