Két határvadász sietett a segítségére annak a sofőrnek, aki lesodródott az útról Battonya külterületén. Később kiderült, hogy ittasan vezette járművét. Az esetet a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vizsgálja.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
Segítségnyújtás szolgálaton kívül
2025. augusztus 28-án hajnalban a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének két munkatársa éppen a Battonyai Rendőrőrsre tartott, amikor a 4443-as út 14-es kilométerszelvényében, Battonya külterületén egy balesetet észleltek. A szemből érkező jármű lesodródott az úttestről, majd fának csapódott.
A határvadászok azonnal megálltak, a balesetes autóhoz siettek, és látták, hogy egy férfi ül a volán mögött. Értesítették a mentőket és a rendőrséget, közben ellenőrizték a sofőr állapotát, aki eszméleténél volt, és nem mutatott súlyos sérülésre utaló jeleket. Ezért az autóban hagyták, de a helyszínen maradtak, biztosították a forgalmat és várták az egységek kiérkezését.
Ittas vezetés okozta a balesetet
A mentősök kiérkezése után kiszabadították a sofőrt a járműből, majd kórházba szállították. A későbbi mintavétel során kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, így a baleset valószínűleg ittas vezetés miatt történt. Az ügyben a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság indított vizsgálatot – közölte a Készenléti Rendőrség.
Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) 236. § (1) bekezdése szerint: „Aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A törvény szerint „ittas állapotú személy az, akinek a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van” – Magyarországon tehát zéró tolerancia érvényesül.
Minősített esetek
A 236. § (2) bekezdése alapján az alapesetnél súlyosabb büntetés is kiszabható, ha a cselekmény következményeként baleset vagy sérülés történik:
Súlyos testi sértés: három évig terjedő szabadságvesztés
Maradandó fogyatékosság, egészségromlás vagy tömegszerencsétlenség: egy évtől öt évig terjedő
Halál esetén: két évtől nyolc évig terjedő
Kettőnél több ember halála vagy halálos tömegszerencsétlenség: öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés
A minősített esetekben a súlyosabb következményért való felelősség megállapításához szükséges az oksági kapcsolat igazolása az ittasság és az okozott eredmény között.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.