Új pszichoaktív anyagok terjesztése és lopás miatt indult eljárás egy egri férfi ellen, akit június 4-én fogtak el a rendőrök egy összehangolt akció során. A férfi menekülni próbált, de az egyenruhások utolérték – közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ablakon át próbált elmenekülni
Az egri nyomozók a Heves és a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőri egységek közreműködésével június 4-én több egri lakásban is rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak a DELTA Program részeként. A célpont egy 48 éves helyi férfi volt, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árult. A rendőrök megjelenésekor a férfi – több vásárlójával együtt – kiugrott egy Vörösmarty Mihály úti lakás ablakán, és menekülni próbált, sikertelenül.
[Archivált média]
[Archivált média]
police.hu
Kábítószer, mérleg és pénz is előkerült
Az elfogott férfit előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A tartózkodási helyén végzett kutatás során a rendőrök új pszichoaktív anyagot, digitális mérleget és készpénzt is lefoglaltak. Az eljárás új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult.
Szállodából is lopott
A férfi ellen egy márciusi ügy miatt is folyik nyomozás: a gyanú szerint akkor kifeszítette egy egri szálloda ajtaját, és elvitt egy pénzkazettát, benne 210 ezer forinttal. A nyomozó hatóság kezdeményezésére a bíróság a hétvégén elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.