Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy férfi és egy nő ellen, akik tavaly szeptemberben a kisgyermekükkel babakocsiban jelentek meg a Népligetben, majd késsel fenyegetve kiraboltak egy magyar bajnok ökölvívót – közölte a Fővárosi Főügyészség.
[Archivált média]
[Archivált média]
Ügyészség
Két tízezrest váltottak játékpénzre
A vádirat szerint a 37 éves V. Zoltán gyermekével együtt lépett oda Koleszár Valentinhoz, aki a TikTok-oldalán számolt be arról, hogyan rabolták ki. Elmondása szerint épp Romániából érkezett haza egy válogatott tornáról, és Kaposvárra tartott volna, amikor a Népliget buszpályaudvaránál megszólította egy férfi:
„Nagy bőröndökkel várakoztam a buszmegállóban, amikor odajött egy csávó babakocsival, benne a gyerekkel, hogy váltsak fel neki húszezer forintot, mert buszjegyre apróbb pénz kellene neki. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak, de segíteni akartam, és pont volt nálam annyi.”
A bokszoló átadta a két tízezrest, mire a férfi játékpénzt adott cserébe, és azonnal futni kezdett a babakocsival. Koleszár utánuk eredt két táskával a vállán. Amikor utolérte a férfit, az könyörögni kezdett:
„Azt mondta, kell neki a pénz, mert meg akarják őket ölni. Mondtam, hogy nem érdekel, adja vissza, de hirtelen megjelent egy nő hátulról, késsel a kezében. Hadonászott, és megkérdezte, miért kergetem őket. Itt már leesett, hogy ez egy előre megtervezett csalás volt.”
Ügyészség
Börtönt kér az ügyészség a támadókra
A nő, T. Mária a kés fenyegető jelenlétével további pénzt vett ki az áldozat pénztárcájából, miközben társa igyekezett eljátszani, hogy leállítja. A pár ezután elmenekült, a rendőrség azonban három napon belül elfogta őket. A nyomozás során a férfi beismerte, hogy pénzre volt szükségük, a nő pedig azzal védekezett, hogy azt hitte, drogot akart venni a párja, ezért próbálta „visszaszerezni” a pénzt egy életlen vajazókéssel. Az ügyészség bűnszövetségben, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt letöltendő börtönbüntetést indítványozott.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.