Egy nap sem kellett hozzá, hogy kézre kerüljön az a pár, akik ellen gyermekkorú személy elleni szexuális erőszak miatt adott ki körözést a hatóság. A Blikk cikke alapján Németországban és Spanyolországban élő magyar állampolgárok ismerték fel a keresett személyeket, majd értesítették a helyi rendőrséget – írják.
Kézre kerültek a bujkáló vádlottak
A szekszárdi B. Mónika és a pásztói G. Gábor Tamás ellen még a vádemelést követően adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, miután nem jelentek meg az előkészítő tárgyaláson, és ismeretlen helyre távoztak. A vád szerint 2021 nyarán a pár egy kiskorú sértettel szexuális cselekményeket végzett, illetve végeztetett. A gyermek az anya közeli hozzátartozója volt. A bűncselekmény jogi minősítése: gyermekkorú személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak.
A Szekszárdi Törvényszék bírója, dr. Kovács Ildikó a lapnak elmondta:
„Hatalmas segítséget jelentett a Blikk által megjelenített tudósítás, a körözés nyilvánosságra hozása. Meglepően gyorsan reagált rá külföldön is a magyar ajkú lakosság, szinte égtek a telefonvonalak. Rekordidő alatt, a cikk megjelenését követően 24 órán belül került kézre a bírósági felelősségre vonása alól megszökő páros.”
A párt jelenleg kiadatási őrizetben tartják, és várhatóan két héten belül döntenek hazaszállításukról, amikor már vádlottként kell megjelenniük a Szekszárdi Törvényszéken.
A közösségi oldaluk buktatta le őket
A Blikk információi szerint a pár Facebook-bejegyzései alapján következtettek tartózkodási helyükre. A nő korábban megjelölte, melyik német városban él, később ugyan törölte ezt, de már későn – felismerték és bejelentették, hol szállt meg. G. Gábor Tamás pedig már az ázsiai szökést tervezte, amikor a spanyol rendőrök Alicante közelében elfogták. A férfit és élettársát végül egy Saar-vidéki településen, illetve a spanyol tengerparton fogták el.
Súlyos büntetés várhat rájuk
A Blikk által megszólaltatott büntetőjogász, Horváth László elmondta:
„A Lanzarote-egyezmény szerint, amelyet Magyarország is ratifikált, minden szexuális cselekmény automatikusan erőszaknak minősül, ha 12 év alatti személy ellen követik el. A magyar törvények szerint akár 20 év szabadságvesztés is kiszabható az ilyen ügyekben.”
A szakértő hozzátette: az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit a börtönvilágban is megvetés és bántalmazás éri, ezért extra védelemre szorulhatnak, mind férfi-, mind női büntetés-végrehajtási intézetben.
Ha a bíróság bűnösnek találja őket, 10 év alatti ítéletre aligha számíthatnak.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.