Három férfit állítottak elő a rendőrök Nyírbogát és Nyírgelse között, akik 324 gramm kristályos droggal utaztak. A gyanúsítottaktól jelentős értékű vagyontárgyakat is lefoglaltak – adta hírül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
[Archivált média]
Összehangolt akció a DELTA Programban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya, a Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozói, valamint a Mélységi Ellenőrzési Osztály munkatársai közösen léptek akcióba a DELTA Program keretében. Az intézkedésre Nyírbogát és Nyírgelse között került sor, ahol egy személygépkocsival közlekedő háromfős társaságot állítottak meg.
[Archivált média]
Több mint 324 gramm kristály
A jármű alapos átvizsgálása során a rendőrök 324,41 gramm fehér színű, kristályos szerkezetű, droggyanús anyagot találtak. A gyorsteszt alapján az anyag kábítószernek minősül. A gépkocsit a 33 éves nyírbátori V. Á. vezette, utasai a 18 éves encsencsi V. Z. és a 21 éves nyírvasvári J. Sz. voltak. A három férfi rokoni kapcsolatban áll egymással, a nyomozás szerint nagyobb mennyiségben szerezték be a kábítószert, majd azt kisebb adagokban porciózva értékesítették, rendszeres jövedelmet szerezve belőle.
[Archivált média]
Őrizet és vagyonvisszaszerzés
A gyanúsítottakat a Nyírbátori Rendőrkapitányságra előállították, ahol kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket. A rendőrök őrizetbe vették mindhárom férfit, letartóztatásukat a bíróság elrendelte.
Az ügyben vagyonvisszaszerzési eljárás is indult: három nagyértékű személygépkocsit, közel tízmillió forint készpénzt és jelentős mennyiségű aranyékszert foglaltak le az eljárás során.
Képek és videó: police.hu
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.