Mai névnap: Sára, Márió

Eszméletlenre vertek egy férfit Pásztón
Egy pásztói férfit eszméletlenre vertek, miután megpróbálta fegyelmezni a hangoskodókat. A támadókat két nappal később elfogták és őrizetbe vették a rendőrök.
Utcai vita fajult el
Egy 36 éves férfi és felesége március 22-én este hazafelé tartott Pásztó egyik mellékutcáján, amikor egy négyfős, ittas társasággal találkoztak. A csoport hangoskodott, ami miatt szóváltás alakult ki – áll a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A vita elfajult, és három férfi – egy 41 éves elkövető, a 21 éves fia, valamint egy szintén 21 éves ismerősük – rátámadt a 36 éves férfira. Ütötték és rúgták, míg a földre nem került, vérző fejjel, eszméletlen állapotban. A támadók ezt követően magára hagyták a férfit és a segítségért könyörgő feleségét, majd elmenekültek a helyszínről.
A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a többszöri fejre mért ütés és rúgás súlyosabb következményekkel is járhatott volna.
Elfogták a támadókat
A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói március 24-én azonosították és elfogták a három elkövetőt. Csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A három férfit őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat.








