A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nagyszabású drogellenes akciót hajtott végre a DELTA Program keretében, amely során több mint 150 rendőr vett részt összehangolt ellenőrzésekben. A razzia célja a kábítószerrel kapcsolatos jogsértések visszaszorítása volt, amelynek során összesen 36 helyszínen, köztük 23 szórakozóhelyen és további 13 helyszínen folytattak ellenőrzéseket- írja a
Az akció eredményeként 8 drogterjesztőt és 33 drogfogyasztót állítottak elő és hallgattak ki, közülük négy személyt őrizetbe vettek. A hétvégi intézkedések során a rendőrök közel másfél kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, és több tucat embert vetettek alá gyorstesztnek, akik a gyanú szerint drogot fogyasztottak.
A nyomozás során három nap alatt több mint 600 ezer forintot foglaltak le, amely a hatóságok gyanúja szerint kábítószer-kereskedelemből származott.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítását, valamint a szórakozóhelyek biztonságának fokozását. A hatóság továbbra is minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy fellépjen a drogkereskedelem és -fogyasztás ellen.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.