Hátba szúrta a cipőjét kötő férfit, majd egy másik áldozatát is megvágta a nagybajomi mulatság után

2025. február 25. 08:29
ZSH
pxhere.com
2025. május 5.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség egy húszas éveiben járó férfi ellen, aki 2024 májusában egy nagybajomi táncos rendezvényt követően két férfit is megtámadott.

A vád szerint a fiatal férfi a rendezvényen szórakozott barátaival, amikor a tánctéren szóváltásba keveredett helyi lakosokkal. Az ittas állapotban lévő férfit a rendezők kivezették az épületből, de az udvaron tovább folytatta a vitát az érintettekkel.

Ekkor elővett egy zsebkést, és először a neki háttal álló, éppen cipőjét kötő áldozat nyakát vágta meg, majd közepes erővel hátba szúrta. Ezután egy másik férfire is rátámadt, akit ököllel többször is fejbe vágott, majd a késével megvágta az arcát.

A hátba szúrt áldozat sérülései közvetlen életveszélyt jelentettek, mivel a szúrás megnyitotta a mellüreget. Az időben érkező orvosi segítség azonban megmentette az életét. A másik sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a férfi letartóztatásának fenntartását indítványozta, valamint börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását kérte.

Forrás: 24.hu

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

📰 MÉG TÖBB TESTI SéRTéS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK