Mai névnap: Eszter, Eliza
ZSH
Kategória megosztása:
Óriási összefogással mentették a betegeket a kigyulladt gondozóintézetnél

Komárom-Esztergom vármegyében összesen harminc embert kellett kórházba szállítaniuk a mentőknek egy egészségügyi intézményben keletkezett tűz után. Az egységek munkáját civilek és szabadnapos szakemberek is segítették a helyszínen. Hatalmas erőket mozgósított a mentésirányítás a napokban, miután tűz ütött ki egy Komárom-Esztergom…
Ittas sofőr okozott halálos balesetet: három utas vesztette életét

Szombat hajnalban egy kétajtós kupé fának csapódott Kiskunfélegyháza térségében, a balesetben a járműben hátul utazó három férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrség őrizetbe vette a 27 éves sofőrt, akinél felmerült az ittasság gyanúja. A személygépkocsi Kunszállás felől haladt Kiskunfélegyháza…
Öt kiló kábszi zárolva!

A budaörsi nyomozók felszámoltak egy kábítószer-kereskedőt, aki Pest vármegyében és a fővárosban terítette a tiltott szereket. Az akció során összesen öt kilogramm kábítószergyanús anyagot, digitális mérlegeket és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le. Egy 56 éves budaörsi férfi kezdte meg a…
Ipari csornok égett Szigetszentmiklóson: hatvan tűzoltó küzdött a lángokkal

Kigyulladt egy háromezer négyzetméter alapterületű ipari csarnok pénteken délelőtt Szigetszentmiklós külterületén. A tűzoltó egységek kiérkezésekor az épületben található gépek és műanyag termékek már mintegy hatszáz négyzetméteren égtek, a lángok pedig közvetlenül veszélyeztették a csarnok melletti irodahelyiséget. A káreset felszámolásához húsz…
Felszámolták az egri drogkereskedő hálózatot

Az Egri Rendőrkapitányság a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság speciális egységeivel közösen csapott le egy helyi drogterjesztő csoportra 2026. március 31-én. A nyomozók három egri ingatlanban tartottak kutatást, miután információt szereztek az ott lakók illegális tevékenységéről. Az akció során egy 47, egy…
Több mint 700 gramm kristály kivonva Törökszentmiklósról

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 50 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint az év elejétől grammonként 10 000 forintért árusított kábítószert a környéken lakóknak. A bűnügyi szakemberek a DELTA Program keretében 2026. március 31-én tartottak kutatást a gyanúsítottnál.…
Kristálydílereken ütöttek rajta a hevesi nyomozók
Három férfit tartóztattak le a Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói, miután bebizonyosodott, hogy hónapok óta kábítószert terjesztenek. A hatóságok az elkövetőktől kábítószert, készpénzt és nagy értékű vagyontárgyakat is lefoglaltak. A Hevesi Rendőrkapitányság és a főkapitányság Felderítő Alosztálya 2026. március 24-én délután vette…
Katonai tiszteletadás mellett búcsúztatták Zalavári Bálint Zsoltot

Gyulafirátóton vettek végső búcsút a szolgálatteljesítés közben elhunyt Zalavári Bálint Zsolt posztomusz r. törzsőrmestertől. A Veszprémi Rendőrkapitányság járőre 2026. március 20-án vesztette életét feladatai ellátása közben. Temetésére 2026. április 2-án délután került sor, ahol a családtagok és barátok mellett a…
Hátborzongató támadás a peronon: Szándékosan a vonat elé akarta lökni az utast

A biztonsági kamerák rögzítették azt a sokkoló pillanatot, amikor egy férfi hidegvérrel próbált meg a sínekre lökni egy gyanútlan várakozót. A reggeli csúcsforgalom idején elkövetett támadásról a King 5 News számolt be először, részletezve, hogy az elkövető megvárta a…
Pénzmosás miatt körözik a 24 éves Rakhmanberdi Uulu Yryskeldit

A Budapesti XV. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat a kirgiz állampolgárságú Rakhmanberdi Uulu Yryskeldi felkutatása érdekében. A férfi ellen a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot, mivel alaposan gyanúsítható a Btk. 399. §-ába ütköző pénzmosás bűncselekmény elkövetésével. Az…







