Mai névnap: Dezső
ZSH
Kategória megosztása:
Reagált a bezárással fenyegető kormányrendeletre a Dojo Club

Közleményben reagált a fővárosi szórakozóhely arra a frissen megjelent kormányrendeletre, amely akár három hónapos bezárást is lehetővé tesz droggal kapcsolatos visszaélések esetén. A Dojo Clubot nemrég razziázta a rendőrség. A Dojo Club a közösségi médiában tette közzé álláspontját annak a…
Felhívta a 112-t és közölte, hogy levágja élettársa fejét. A rendőrség komolyan vette.

A bíróság szerint valós veszélyt jelentett, amikor a vádlott többször is arról tájékoztatta a segélyhívót, hogy élettársa fejének levágását helyezi kilátásba, ha a rendőrség nem megy ki hozzá. A férfi erősen ittas állapotban hívta az Országos Rendőr-főkapitányság Segélyhívó Központját, ahol…
108 tő kender és 28 kilogramm szárított cannabis Borjádon

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt indított eljárást egy 35 éves férfival szemben. A mohácsi rendőrök november 13-án kutattak a gyanúsított borjádi lakóhelyén. A helyszínen 108 tő kábítószer-hatóanyagot tartalmazó, termesztés alatt álló növényt, valamint több mint…
Csak a szerencsén múlt, hogy nem halt meg egy egész család a XVII. kerületben

A mentők és a tűzoltók kedd késő este vonultak a XVII. kerületbe, miután egy lakásban több ember rosszul lett szén-monoxid miatt. A család egyik tagja részletesen beszámolt a történtekről, amelyben a gyors felismerés és az apa helytállása akadályozta meg a…
Gépfegyver, éleslőszer, hajó, sportrepülő, nagyértékű ingatlanok, drága autók… – Megtérült az 1,2 milliárd adóhiány

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti nyomozói több mint száz helyszínen tartottak kutatást november 18-án, amelynek során jelentős mennyiségű bizonyítékot találtak, és teljes mértékben biztosították a gyanúsítottak által okozott adóhiányt. A bíróság elrendelte tíz érintett letartóztatását, egy fő pedig bűnügyi…
3 éves gyermek életét mentették meg az uszodában

Budapesten, egy úszásoktatás során merült el egy hároméves gyermek, akit oktatója azonnal észrevett és kiemelt a vízből. A jelenlévők azonnal megkezdték az újraélesztést, amely néhány percen belül eredményre vezetett. Újraélesztés percek alatt A gyermeket oktató szakember rögtön reagált, miután észrevette,…
Bútorokat szállító kisteherautó és egy személyautó ütközött Gasztony mellett

Tegnap délután Gasztony közelében egy bútorokat szállító kisteherautó és egy személyautó ütközött, a járművek sofőrjei pedig a roncsokba szorultak. A körmendi és a szentgotthárdi hivatásos tűzoltók, valamint a Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat egységei érkeztek a helyszínre. A személyautót áramtalanították,…
Karambol az M1-esen Levélnél – a tűzoltók szabadították ki az egyik sofőrt

Két személyautó ütközött össze az M1-es autópálya határ felé vezető oldalán péntek reggel, a 163-as kilométernél, ahol a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók segítették ki a sérült járművezetőt. A baleset során az egyik autó vezetőjének ajtaja beszorult, ezért a helyszínre érkező tűzoltók…
Temetőben és üzletekben garázdálkodtak a fiatalok Szekszárdon

Több üzletet, egy temetőt és több sértettet is érintettek azok a bűncselekmények, amelyek miatt két fiatalkorút hallgattak ki a szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban. November 16-án reggel egy dohánybolt alkalmazottja tett bejelentést, miután kiderült: az előző napi zárás után egy…
Halálos vonatgázolás Miskolcon

A Füzesabonyból 9:36-kor Nyíregyháza felé elindult 5042-es személyvonat Miskolcon, a Csokonai Vitéz Mihály utcai vasúti átjárónál elütött egy embert, aki a rendelkezésre álló információk szerint feltehetően szándékosan lépett a szerelvény elé. A vonat utasait a katasztrófavédelem munkatársai segítik át egy…






