ZSH

ZSH

Családi vállalkozásban terítették a drogot Tiszaföldváron

A szolnoki nyomozók felszámoltak egy családi alapokon működő bűnszervezetet a Jászságban. A gyanú szerint a tiszaföldvári férfi saját gyermekét is bevonta a kábítószer-kereskedelembe, de a DELTA Program keretében mindkettőjüket elfogták. [Archivált média] A hatóságok látókörébe került egy 43 éves tiszaföldvári…

Súlyos frontális ütközés a 12123-as úton

A közlekedési baleset Nógrád település térségében történt, a 12123-as számú út 3-as és 4-es kilométerszelvénye közötti szakaszon. A rendelkezésre álló információk szerint egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött össze frontálisan december 13-án délelőtt. [Archivált média] A riasztást követően nagy erőkkel…

110 milliós kristályfogás: négy vármegyére kiterjedő drograzziát tartottak és 2.5 kg cuccot foglaltak le

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetésével, összehangolt akció keretében számoltak fel egy kiterjedt drogkereskedő hálózatot, megakadályozva több ezer adag bódítószer piacra kerülését. A nyomozók munkáját a Baranya, Bács-Kiskun és Pest vármegyei kollégák is segítették a több helyszínen zajló rajtaütésben. [Archivált média]…

ZSARU VÉLEMÉNY: Ezért… 

Álmosító, ködös idő volt, az ablaktörlő monoton mozgással járt még akkor is, mikor az autó már megállt. A sofőr egy csattanásra eszmélt, eleinte fájdalmat sem érzett, aztán észlelte, hogy hasogat a térde, alig bírja mozgatni. Kihajtogatta az arcából a kirobbant…

Csirkecomb fedőnéven árulta a cuccot a szabadszállási páros

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai felszámoltak egy családi vállalkozásként működő drogkereskedő hálózatot Szabadszálláson. Az 55 éves férfi és 25 éves élettársa a „csirkecomb” jelszót használta a tiltott szerek árusításához, tevékenységükből pedig látványos vagyont halmoztak fel. [Archivált média] A rendőrségi kommandósok december…

🚨 LEGFRISSEBB HÍREK