Egy idős nő táskáját tépték el a nyílt utcán Debrecenben, majd vonaton próbáltak meg elmenekülni a támadók. A rendőrök néhány nap alatt azonosították és elfogták a párost, most rablás és több más bűncselekmény miatt kell felelniük – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
[Archivált média]
A biciklis támadó ellökte az idős áldozatot
A rablás január 16-án történt Debrecenben, amikor egy biciklin közlekedő nő megpróbálta kitépni egy nyugdíjas asszony kezéből a táskáját. A sértett ellenállt, de támadója ellökte őt, majd megszerezte a táskát és elmenekült. Az asszony szerencsére csak könnyű sérüléseket szenvedett, de a támadás megrázta.
A bejelentést követően több rendőri egység azonnal a helyszínre sietett, de az elkövetőt már nem találták ott. A nyomozók részletes adatgyűjtést és helyszínelemzést végeztek, ennek eredményeként rövid időn belül látókörükbe került egy nő és a vele kapcsolatban álló férfi.
Pár nap alatt elfogták őket
Két nappal később, január 18-án a rendőrök a nyíradonyi vasútállomáson csaptak le a párosra, akik éppen egy vonaton utaztak. Elfogásukat követően őrizetbe vették őket, és a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
A kihallgatás során részletes beismerő vallomást tettek. Kiderült, hogy a bűncselekményt közösen követték el: a fiatal férfi figyelte ki az idős nőt, majd utasította élettársát, hogy szerezze meg táskáját. A zsákmány egy mobiltelefon, tízezer forint készpénz, egy bankkártya és személyes iratok voltak.
Vádemelést javasol a rendőrség
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a páros ellen rablás, közokirattal való visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt folytatott nyomozást. A vizsgálatot befejezték, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.
Videó az elfogásról:
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.