Országszerte 635 résztvevő csatlakozott a katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt közös véradó akciójához, amelyet két jelentős évforduló alkalmából hirdettek meg.
A kezdeményezést a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja, valamint a vörösiszap-katasztrófa emléke alkalmából szervezték meg. Az összefogás keretében a tűzoltók október 5. és október 16. között a főváros mellett több vidéki helyszínen adtak vért.
A katasztrófavédelem évente két alkalommal rendez ilyen akciót: májusban Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napján, októberben pedig a nemzetközi emléknaphoz kapcsolódva.
A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ hozta létre 1987-ben. Az esemény célja, hogy világszerte megemlékezzenek azokról az emberekről, akik természeti csapások során veszítették életüket – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.














