Mai névnap: Dezső
Megalázó bánásmód miatt indult eljárás a tiszalöki börtön orvosa és társai ellen
Súlyos bántalmazás miatt emelt vádat a katonai ügyészség egy tiszalöki börtönorvos és három kollégája ellen. A vádirat szerint az orvos egy fogvatartott orvosi vizsgálata során indokolatlan fájdalmat okozott: a rektális vizsgálat előtt kesztyűjét, valamint a katétert is csípős csilit tartalmazó fertőtlenítőszerbe mártotta. Az eset még 2022 nyarán történt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben – számolt be róla a Blikk.
Négyen kerültek a vádlottak padjára
Az ügyben négy büntetés-végrehajtási dolgozó ellen indult eljárás. A doktornőt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással, az egészségügyi osztályvezető őrnagyot felbujtással, egy hadnagyot bűnsegédlettel vádoltak meg, míg a negyedrendű vádlottat – szintén hadnagyot – jelentési kötelezettség megszegésével. A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa tárgyalja majd az ügyet.
Az egyik vádlott azzal védekezik, hogy a szóban forgó csípős paprikát alapvetően étkezési célra tárolták, és nem tudott arról, hogy azt másra használnák fel. Állítása szerint semmilyen módon nem segítette elő a fertőtlenítőszer paprikával való keverését, sőt – saját elmondása alapján – az üvegen még fel is tüntette, hogy a tartalom kizárólag orvosi javaslatra használható, éppen azért, hogy senki ne nyúljon hozzá véletlenül. A harmadrendű vádlott, aki elmondása szerint szabadidejében csilipaprikát termeszt hobbi szinten, terhelő vallomást tett társaira, cserébe az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést ajánlott neki.
[Archivált média]
Képünk illusztráció. Forrás: pxhere.com
A bv-parancsnokság mindenben együttműködik
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az üggyel kapcsolatban megerősítette, hogy az érintettek közül már csak egy fő állománytag, akinek büntetőjogi felelőssége még vizsgálat alatt áll. Mint közölték: „Akinél bebizonyosodik a bűncselekmény alapos gyanúja, annak szolgálati jogviszonyát megszüntetjük, és az eljáró hatóságokat mindenben támogatjuk.”
[Archivált média]
Képünk illusztráció. Forrás: pxhere.com






