Hajmeresztő közlekedési baleset történt Siófokon, ahol egy nagy sebességgel haladó személyautó átrepült egy körforgalmon, majd álló járműveknek csapódott. Az ütközés következtében több parkoló gépkocsi is súlyosan megrongálódott a Fő utcában.
A közösségi médiában terjedő felvételek szerint a fehér színű gépkocsi rendkívül gyorsan érkezett meg a kereszteződéshez, amelyen megállás nélkül áthajtott, majd az úton továbbcsúszva egy ott parkoló járműnek ütközött. Az eset szeptember 25-én történt a Balaton-parti város Fő utcájában.
A baleset során összesen három várakozó autóban keletkeztek komoly anyagi károk – írta meg a Sonline. A helyszínre riasztott siófoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a megrongálódott járműveket, miközben a társhatóságok is megkezdték a helyszíni munkálatokat. Arról egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés, hogy a balesetben megsérült-e valaki, és a pontos körülmények tisztázása is folyamatban van.
A balesetről készült felvételt a Siófoki Információk nevű oldalon osztották meg, de a képsorok Facebook-oldalán is gyorsan terjedni kezdtek.
A történtekre Máté Gergely helyi önkormányzati képviselő is reagált közösségi oldalán. A politikus felidézte a városban nemrég történt tragédiát, és hangsúlyozta, hogy ezúttal kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy senki sem tartózkodott a járdán vagy a parkoló autók közelében.
Minek kell még történnie? Miért nem lehet normális keretek között közlekedni?
– tette fel a kérdést a képviselő.
A Siófoki Élet elnevezésű csoportban szintén megkönnyebbülésüket fejezték ki a helyiek amiatt, hogy a becsapódás pillanatában üres volt a terület. Bár a felvételek alapján az autó rendkívül gyorsan haladt, a pontos sebességéről egyelőre nem áll rendelkezésre hivatalos szakértői vagy hatósági adat.
Nemrég halálos gázolás történt a városban
A siófoki lakosok körében azért is váltott ki komoly felháborodást az eset, mert alig több mint egy hónappal korábban, augusztus 11-én halálos közlekedési baleset történt Siófokon. Akkor egy 18 éves, mindössze két hónapos jogosítvánnyal rendelkező sofőr a megengedett sebességet jelentősen túllépve gázolt halálra egy szabályosan közlekedő elektromos kerékpárost.
A szakértői vélemények szerint a gyanúsított a 40 kilométer per órás sebességkorlátozás ellenére akár 100 kilométer per órával is száguldhatott. A bíróság a fiatal sofőrt nyomkövetővel felszerelve bűnügyi felügyelet alá helyezte, ami ellen az ügyészség fellebbezést nyújtott be.
A Balaton-parti településen a közlekedésbiztonság javítása érdekében már korábban is történtek lépések. Szeptemberben egy új, mindkét irányú forgalom ellenőrzésére alkalmas traffiboxot helyeztek ki a Fő utcában, a helyi labdarúgópályától keletre eső szakaszon. A rendőrséggel és szakemberekkel egyeztetett helyszín egy három állomásból álló helyi közlekedésbiztonsági program része, amely a gyorshajtók kiszűrését célozza.


