Sikertörténetként számoltak be egy esetről, miközben az említett beteg szeptember 6-án elhunyt.
Az eset előzménye, hogy a mentőszolgálat korábban közölt egy sikeresnek hitt helyszíni mentést, mely szerint Pest megyei otthonában egy nő hívott segítséget a rosszul lett, negyvenes éveiben járó férjéhez. A posztban leírták a szakszerű telefonos instruálást és a kórházba szállítást, a bejegyzést pedig azzal a mondattal zárták, hogy bíznak a férfi mielőbbi felépülésében. Azonban az érintett már szeptember 6-án elhunyt, amit a felesége jelezte is a bejegyzés alatt kommentben. A mentők ekkor kegyeleti okokból módosították a szöveget, és kifejezték részvétüket a családnak.
Balassa Gergő a lapnak elmondta, sajnálják a történteket, és elnézést kértek a hozzátartozóktól, amiért a bejegyzés további fájdalmat okozhatott nekik. Hozzátette, a beteg kórházi átadását követően az OMSZ nem kap automatikus visszajelzést a páciens állapotáról, így nem tudhatták, mi történt a kórházban, a felépülés bízásáról szóló megjegyzés pedig a reményt fejezte ki.
„Nem önmagában a konkrét mentési történetek bemutatását tartom problémásnak, hanem azt, ha egy érzékeny esetnél nem mérjük fel kellő körültekintéssel, hogy az érintett felismerhetővé válhat-e, illetve milyen hatással lehet rá vagy a hozzátartozóira a közlés”
– fogalmazott az igazgató.
Az OMSZ vezetője hangsúlyozta, egyetlen poszt elérése vagy a lájkok száma sem ér annyit, hogy emiatt sérüljön a betegek méltósága vagy a mentőszolgálatba vetett bizalom. Elismerte, hogy bár nevet vagy címet nem tartalmazott a bejegyzés, a történet egyedi részletei alapján a közvetlen környezet számára felismerhetővé vált az érintett.
A jövőben ezért szigorítják a kommunikációs gyakorlatot, és három pillér mentén – a felismerhetőségi kockázatok alaposabb vizsgálata, az érzékeny esetek szigorúbb jóváhagyási rendje, valamint a bemutatott részletek pontosabb meghatározása mentén – vizsgálják felül a közlési rendszert.


