Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Életét vesztette egy férfi, akit a gyanú szerint egyik társa késelt meg egy esztergomi munkásszállón. A rendőrök a bejelentést követő fél órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsított fiatalt.
Szeptember 20-án, kevéssel éjfél után érkezett bejelentés a tragikus esetről – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A rendelkezésre álló adatok szerint az esztergomi szálláson egy férfi megszúrta lakótársát, majd azonnal elmenekült a helyszínről. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kiérkező rendőrök megkezdték a tanúk kihallgatását és a feltételezett elkövető felkutatását.
A hajtóvadászat gyors eredményt hozott: a rendőrök a helyi közterület-felügyelőkkel együttműködve alig harminc perccel később egy közeli utcában azonosították és elfogták a 19 éves K. Róbertet. A nyomozók a fiatalembert emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.


