Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Hetekig tartó kutatás után megtalálták annak a 21 éves fiatalnak a holttestét, aki még július végén, az Ozora Fesztivál második napján tűnt el. Szolnoki Bence holttestére a rendezvény területén kívül, egy kukoricásban találtak rá.
A tragikus hírt az Ozora Fesztivál hivatalos közösségi oldalán osztották meg, miután a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a halálesetet. Az elhunyt fiatal a fesztivál helyszíni csapatának tagjaként dolgozott, részt vett a rendezvény felépítésében és működésében is. A szervezők közleményükben mély részvétüket fejezték ki a családnak és a hozzátartozóknak, kiemelve, hogy az építési időszak alatt a stáb tagjai szoros közösséget alkottak.
A holttestet péntek délután, mezőgazdasági munkálatok végzése közben találták meg Igar-Dádpuszta külterületén. A hatóságok tájékoztatása szerint az ügyben bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.
A 21 éves fiatalt július 28-án, a fesztivál második napján látták utoljára, és azóta semmilyen életjelet nem adott magáról, sem telefonon, sem a közösségi oldalakon nem jelentkezett. Eltűnése előtt összeveszett a barátjával, akivel a rendezvényen tartózkodott, majd közölte vele, hogy elmegy, és megkérte, hogy ne menjen utána. Ezt követően nagyszabású akció indult a megtalálására, amelyben polgárőrök és rendőrök is részt vettek. A fesztivál környéki erdős területeket Simontornya irányába drónokkal is átkutatták, de a keresés akkor nem vezetett eredményre, így a civil kutatást végül felfüggesztették.


