A villamossíneken hajtott végig egy autós csütörtök este a budapesti Nagykörúton, ahol kis híján frontálisan összeütközött egy villamossal. A sofőr később egy másik autóval karambolozott, majd gyalog próbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök elfogták. Az ügyben kábítószer birtoklása miatt is büntetőeljárás indult.
A közösségi médiában megjelent videón egy szürke színű Toyota látható, amellyel vezetője csütörtök este 20 óra körül hajtott fel a villamospályára. A jármű hirtelen szembe találta magát egy érkező villamossal, amelyet az utolsó pillanatban sikerült kikerülnie. A veszélyes manővert követően továbbhaladt, ám a Rákóczi út és az Erzsébet körút kereszteződésénél összeütközött egy másik járművel, amely a Keleti pályaudvar felől az Erzsébet híd irányába tartott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a HVG megkeresésére közölte, hogy az érintett másik jármű sofőrjét a mentők kórházba szállították. A Toyota vezetője a karambol után gyalog próbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.
Az elfogott sofőr alkoholtesztje negatív lett, azonban a rendőrök további mintavételt rendeltek el, és helyszíni szemlét végeztek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közérdekű üzem működésének megzavarása, valamint kábítószer birtoklása miatt indított büntetőeljárást az ügyben.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.