Háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolya-edzőt. A vád szerint az egykori Európa-bajnok sportoló az eredményességet a gyermekek fejlődése és egészsége elé helyezte, a tanítványait pedig lelkileg és fizikailag is bántalmazta.
Vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség egy műkorcsolya-edzővel szemben, aki a vádhatóság szerint elfogadhatatlan módszereket alkalmazott a rábízott gyermekekkel szemben, veszélyeztetve az érzelmi, fizikai és erkölcsi fejlődésüket. Bár a hatósági tájékoztatás név szerint nem nevezi meg az elkövetőt, a részletek alapján beazonosítható, hogy Gór-Sebestyén Júliáról van szó – a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján.
A vádirat szerint a vádlott kapcsolata a fiatal sportolókkal a kezdeti harmonikus edző-versenyző viszonyt követően hűvössé és agresszívvá vált. Ha a gyerekek az edzéseken nem az elvárásainak megfelelően teljesítettek, vagy nem érték el a kívánt versenyeredményt, az edző enyhébb módon fizikailag bántalmazta, valamint társaik előtt lelkileg megalázta őket. A vádlott trágár módon kiabált a gyermekekkel, több alkalommal élvédőt és fém kulacsot dobott feléjük, emellett előfordult, hogy arcon ütött egy gyermeket, vagy edzőtábori tartózkodás során drasztikus ételmegvonással próbálta csökkenteni a versenyzők testsúlyát.
Az ügyészségi megállapítások szerint az edző elhidegülést, szorongást és önértékelési zavarokat váltott ki a sportolókból, amellyel három gyermek fizikai, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A hatóság a vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a vádlottat a kiskorúakat érintő foglalkozások gyakorlásától.
A hazai műkorcsolyasportot megrázó botrány 2023 októberében ért el a rendőrségre, miután több szülő kezdeményezte az edzőnő módszereinek kivizsgálását. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) fegyelmi bizottsága fegyelmi döntés nélkül továbbította a bizonyítékokat a hatóságoknak. A rendőrségi eljárás két év elteltével, 2025 novemberében fejeződött be meggyanúsítással.
A fegyelmi eljárás során a sportolók és a szülők súlyos élményekről számoltak be a Telexnek:
„Mindent a súlyomra fogott, a sérülésemet is, állandóan ráállított a mérlegre. Volt olyan, hogy már rajtam volt a kori edzés előtt, és levetette velem azért, hogy mérlegre állítson. Az öltözőben én ültem az ajtó mellett, és összerándultam, akárhányszor nyílt az ajtó, mert ha ettem valamit, nagyon féltem, hogy meglát. A vége felé már nemcsak előtte, hanem senki előtt nem mertem enni. Még most is nagyon nehéz nekem más ember előtt enni. Sokszor körülnézek, hogy látnak-e”
– emlékezett vissza az egyik élversenyző. Egy szülő pedig önkritikusan így nyilatkozott egy 2018-ban történt esetről:
„Véraláfutásos lett a háta egy marástól és Juli megfenyegette, nem mondhatja el senkinek. Sajnos nem ültem azonnal kocsiba és nem hoztam haza, és még azok után is sokáig az edző pártját fogtam vagy nem szólaltam meg az újabb esetekben, amiért nekem kell szembe néznem a lelkiismeretemmel”