Nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt volt pécsi politikusa, Hankó Viktória, akit július közepén tartóztattak le kábítószer-kereskedelem gyanújával. Ügyvédje tájékoztatása szerint a volt képviselő nem önszántából tartózkodott a droggal teli gépjárműben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Mecsek kommandó július 13-án este az M6/M60-as autópálya bólyi szakaszán, egy benzinkútnál intézkedett azzal a személygépkocsival szemben, amelyben a politikus egy férfi társaságában utazott. A járműben lévők a helyszínről is próbáltak elmenekülni. A rendőrök 353 gramm kristályt találtak az autóban, és a letartóztatott képviselő drogtesztje is pozitív lett.
A védelmet ellátó Makai Krisztián ügyvéd a folyamatos sajtómegkeresésekre reagálva juttatott el közleményt a Telexhez. A nyilatkozat szerint védence nem tett vallomást, a hatóságok által vázolt tényállást pedig határozottan vitatja.
„Ügyfelem állítása szerint ő soha nem kereskedett kábítószerrel, az ügyben betöltött szerepe ellentétes azzal, mint amelyet a nyomozóhatóság a terhére ró”
– írta a védő, hozzátéve, hogy Hankó Viktória nem önszántából ült abban a járműben, amelyet a hatóságok megállítottak. Az ügyvéd jelezte, hogy az állítás részleteit egyelőre nem áll módjukban nyilvánosságra hozni.
A bíróság az ügyészség indítványára elrendelte mindkét gyanúsított 30 napos letartóztatását, mivel a 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény alapos gyanúja mellett fennáll a bűnismétlés, a bizonyítás megakadályozása, valamint az elrejtőzés veszélye. A gépkocsit vezető másik gyanúsított a letartóztatási tárgyalás előtt úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy őt csupán felbérelték a képviselő fuvarozására, és a kocsiban lévő kábítószerről nem volt tudomása.
Ezt olvastad már? Ütött a Mecsek kommandó: ültetvényt találtak egy komlói házban
Hankó Viktória a 2024-es önkormányzati választáson az egyéni választókerületében elbukott, ám a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi listavezetőjeként bejutott a pécsi közgyűlésbe. Később a párt működésére hivatkozva kilépett a szervezetből, és azóta független képviselőként politizált.


