A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 29 éves férfi ellen, aki ittasan, konyhakéssel támadt rá egy ismeretlen férfira Budapesten. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza, feltételes szabadságra bocsátás kizárásával – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Italozásból véres támadás
A vádirat szerint a vádlott 2023. július 22-én barátja születésnapi ünnepségén vett részt vidéken, ahol erősen leittasodott és konfliktuskereső viselkedést tanúsított. Barátja ezért hazavitte őt Budapestre. Röviddel éjfél után, a társasház aulájában a férfi belekötött egy ott ülő lakóba, akivel szóváltásba keveredett. Barátja próbálta őt lenyugtatni, és felkísérte az emeletre, de a feszültség nem csillapodott.
[Archivált média]
A vádlott ekkor a barátja lakásából magához vett egy konyhakést, majd lesben állt a liftből kilépő sértettre. Felé rúgott, majd több alkalommal a nyaka irányába vágott a késsel, megsebesítve áldozatát. A megtámadott férfi próbált hátrálni, de a vádlott ismét rátámadt, és olyan lendülettel sújtott, hogy mindketten a földre kerültek. Bár a kés ekkor kiesett a támadó kezéből, a bántalmazást nem hagyta abba, tovább fenyegette és ütötte a sértettet, majd a rendőrség kiérkezése előtt elmenekült a helyszínről.
Súlyos következményekkel járhatott volna
A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, a támadás veszélyességét tekintve akár halálos kimenetelű is lehetett volna. A férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolják, amelynek büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség a vádlott börtönbüntetését indítványozza, feltételes szabadságra bocsátás kizárásával.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.