Komoly indulatokat váltott ki a Facebookon Rácz Béla, művésznevén Young G Béci legújabb bejegyzése, amelyben a politikai életből távozó Szijjártó Péter volt külügyminiszternek mondott köszönetet. A kommentelők kritikáira az egykori valóságshow-szereplő egy meglehetősen nyers, indulatos hangvételű hozzászólással reagált, amiben élesen bírálta a vele egyet nem értő magyarokat.
A korábban a ValóVilág 4. évadában megismert rapper azután osztott meg közös fotót Szijjártó Péterrel, hogy a politikus a napokban bejelentette: lemond országgyűlési mandátumáról, mivel a kínai BYD autógyártó vállalatnál kapott vezetői pozíciót. A zenész posztjában méltatta a volt miniszter több mint egy évtizedes külgazdasági és külügyminiszteri munkáját, kiemelve a nemzetközi beruházásokat és a BYD magyarországi gyáralapításának előkészítését. Young G Béci hazánk egyik legmeghatározóbb külügyminiszterének nevezte a politikust, és sok sikert kívánt az új, nemzetközi feladataihoz.
A gratuláció azonban hamar megosztotta a közösségi oldal felhasználóit, a bejegyzés alá érkező negatív hullámra pedig a rapper saját maga, egy külön kommentben válaszolt vissza.
„Agyhalottak gyülekezete! Remélem, azért a karácsonynak még örültök, meg a születésnapoknak. Rendes bánat ül rajtatok. Kicsit szégyelljétek már össze magatokat, magyarok! Én elhiszem, hogy semmirekellő brigád vagytok… Hála Istennek egyre több a normális is, és tisztelet a kivételnek, de amit csináltok, az rendes szégyen! Kicsit nőjetek már fel, és legyetek a saját magatok kovácsai! Ne várjátok a sült galambot. Mert ha eddig nem kaptátok, ezek után főleg nem fogjátok! Tegyetek érte, legyetek boldogok! Érezzétek jól magatokat, és legyen szuper nyaratok!”
– fogalmazott kendőzetlenül Rácz Béla a bírálóinak címzett üzenetében.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.