Társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség két tizenéves ellen, akik Hajdúnánáson egy szóváltást követően úgy megvertek egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A fiatalkorú elkövetők az eset óta letartóztatásban vannak, az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Ahogy arról korábban beszámoltunk egy 15 és egy 16 éves fiatal 2025. október 28-án együtt italoztak Hajdúnánáson. Az este folyamán egy autóbusz-váróteremben összeszólalkoztak egy másik társasággal, majd a fiúk elhatározták, hogy elégtételt vesznek az őket ért sérelmekért, és ráijesztenek a korábban velük veszekedő testvérpárra és ismerősükre.
A két vádlott később egy buszmegállóban látta meg az ittas társaságot. Annak érdekében, hogy erősebbnek tűnjenek, egy vasrudat és egy falécet vettek magukhoz, és ezekkel az eszközökkel felfegyverkezve mentek oda a férfiakhoz. Először veszekedni és kiabálni kezdtek velük, közben megütötték az egyik testvért, majd a másikhoz léptek, és a férfit a kezükben tartott eszközökkel mindketten nagy erővel megütötték. A sértett az ütések következtében elájult, és a helyszínre kiérkező orvosi segítség ellenére az életét vesztette.
A vádlottak a bántalmazás után elszaladtak a helyszínről, majd a közelben magukhoz vettek két kerékpárt, melyekkel a lakóhelyükre mentek. A rendőrök rövidesen elfogták őket, és az eset óta letartóztatásban vannak.
A főügyészség a társtettesként elkövetett emberölés miatt benyújtott vádiratában mindkét vádlottal szemben fiatalkorúak börtönbüntetésének kiszabását, valamint a lefoglalt eszközök elkobzását indítványozta a bíróságnak.
Ezt olvastad már? Ittas sofőr gázolt el egy kerékpárost Hajdúnánásnál, majd magára hagyta


