Egy 38 éves férfi a gyanú szerint konyhakéssel akarta leszúrni és megölni lánytestvérét 2026. július 8-án egy kelet-nógrádi kistelepülésen. A támadást az időben érkező rendőrök akadályozták meg, akik elektromos sokkolót alkalmaztak a dühöngő férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2026. július 8-án délután, egy kelet-nógrádi kistelepülésen lévő lakóhelyén összeveszett a testvérével. A vita során egy konyhakéssel azzal fenyegette meg lánytestvérét, hogy leszúrja és megöli.
A nő félelmében hátrálni kezdett a támadás elől, miközben a férfi a késsel szúró-vágó mozdulatokat tett a mellkasa és a hasa irányába. A cselekmény véghezvitelét az időben érkező rendőrök határozott fellépése akadályozta meg: a dühöngő férfival szemben elektromos sokkolót alkalmaztak.
A nyomozó hatóság a 38 éves férfit emberölés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, majd kezdeményezte a letartóztatását.
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett a főügyészségi indítvánnyal, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedést a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelték el.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő azonban fellebbezett, ezért a végzés nem végleges
Ezt olvastad már? Súlyos, de stabil a Kaposszekcsőn elgázolt rendőr állapota


