Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Életét vesztette a kórházban az a férfi, aki hároméves kislányával a karján merült el a Dunában egy ráckevei strandon. A kislányt a fürdőzők még időben ki tudták emelni a vízből, az apát azonban már csak hosszas keresés után találták meg.
Péntek délután, fél hat körül történt a szerencsétlenség a kijelölt strand területén. A parton tartózkodók egy gyermek kapálózására lettek figyelmesek, aki sem úszógumit, sem karúszót nem viselt. Egy szemtanú elmondása szerint egy fürdőző azonnal beúszott a hároméves kislányért, aki ugyan nyelt egy kis vizet, de komolyabb sérülések nélkül vészelte át az esetet, ám kivizsgálásra ő is kórházba szállította.
A helyszínre perceken belül megérkeztek a vízirendészek, valamint a Pest megyei kutató-mentő szolgálat önkéntesei. Tóth István önkéntes tájékoztatása alapján a Duna érintett szakasza nem volt mély, így szonáros keresésre nem volt szükség; a rendőrség irányításával a strandolók láncba álltak, és körülbelül húsz perc alatt találták meg az elmerült férfit. Bár az apát sikerült újraéleszteni, és a helyszínre érkező mentőhelikopter azonnal kórházba szállította, az RTL Híradó információi szerint nem sokkal később életét vesztette. A televíziócsatorna úgy értesült, hogy a család Budapestről érkezett Ráckevére.
A tragédia pontos okai egyelőre tisztázatlanok, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet, így bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A helyszíni beszámolókban és a közösségi médiában felmerült a gyanú, hogy a 31 éves férfi ittas lehetett. Annyi bizonyos, hogy a család strand melletti kempingben felállított sátrában rengeteg üres röviditalos és sörösüveg volt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyermek édesanyja is a helyszínen tartózkodott-e. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint idén június 30-ig összesen 34 ember fulladt meg szabadvizekben, míg tavaly egész évben 79 ilyen esetet regisztráltak.