Az Országházban csütörtökön megtartotta első ülését a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság, amelyet Toroczkai László hívott össze. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke történelmi munka kezdetének nevezte a tanácskozást, amelynek célja a végrehajtási rendszerben a kilencvenes évek óta kialakult visszaélések feltárása és egy új szabályozási javaslat kidolgozása.
A pártelnök az X-oldalán csütörtökön közölte:
„A mai napra összehívtam a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság első ülését az Országházban”
Toroczkai László szerint ezzel megkezdték azt a történelmi munkát, amelynek segítségével egyrészt feltárják, hogy a kilencvenes évek óta hogyan alakították ki azt a visszaélésekre lehetőséget adó rendszert, amely magyarok százezreit károsította meg embertelen és sokszor jogtipró módszerekkel.
A politikus a testület jövőbeni feladatait is rögzítette:
„Másrészt pedig javaslatot teszünk egy olyan új rendszerre, amely az évente legalább 600 millió forintot kereső, maffiamódszereket használó végrehajtóknak rossz, a magyarok millióinak viszont jó lesz”
Az Országgyűlés május 26-án a Tisza Párt kezdeményezésére öt vizsgálóbizottság felállításáról döntött. A végrehajtói ügyeket vizsgáló testület mellett ekkor hozták létre az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket, a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését, a kegyelmi botrány felelőseit, valamint a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottságokat. A munkacsoportok elé beidézetteknek pénzbüntetés, valamint végső esetben rendőri elővezetés terhe mellett kötelező a megjelenés.
Az Index beszámolója szerint Toroczkai László korábban nehezményezte, hogy bár azt kérték, a Mi Hazánk Mozgalom legalább egy bizottságot vezethessen az ötből, ezt lesöpörte a Tisza, és úgy tűnt, valamennyit a kormánypárt vezetheti majd. A Mi Hazánk a végrehajtási ügyeket vizsgáló bizottságot szerette volna megszerezni. A június 1-i parlamenti ülésen megjegyezte, hogy ő már tíz éve ezzel a témával foglalkozott, amikor még Magyar Péter a Nemzeti Együttműködés Rendszerének része volt, és a felesége vezette a területért felelős minisztériumot.
A vitát követően Magyar Péter mégis átadta az elnöki pozíciót:
„Lássa, kivel van dolga, ön fogja vezetni a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottságot, de lenne egy tiszteletteljes kérésem: vizsgálja is ki valóban. Arra az időre függessze fel a fideszes, KDNP-s Mi Hazánkos együttműködést. Valóban végeztek munkát ebben az ügyben”
‒ közölte Magyar.
A fennmaradó négy vizsgálóbizottságot kormánypárti képviselő vezeti: az MNB működésével kapcsolatos testületet Csőszi Attila, a spontán privatizációt vizsgálandót Sárosi József, a kegyelmi botrány hátterét feltárót Schummer Orsolya, míg a gyermekvédelmi válságot vizsgáló munkacsoportot Diószegi Judit irányítja.