A több mint száz fő bevonásával zajló művelet központja a VII. kerületi körzeti megbízotti iroda volt. Az éjszaka során összesen 19 embert fogtak el vagy állítottak elő – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Közös razzia a belső kerületekben
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025. április 11-én estétől másnap hajnalig összehangolt bűnügyi-rendészeti ellenőrzést hajtott végre az V., VI. és VII. kerületben, több mint száz fő részvételével. Az akcióban részt vett a BRFK állománya mellett a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, valamint a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet is.
Az erzsébetvárosi körzeti megbízotti irodában tartott eligazításon elhangzott: az akció célja a közterületek és szórakozóhelyek biztonságának garantálása, a kábítószerrel összefüggő, az erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, valamint a veszélyes járművezetők kiszűrése volt.
19 főt fogtak el vagy állítottak elő
A rendőrök 610 embert igazoltattak, 12 személyt elfogtak, közülük heten kábítószer-birtoklás, garázdaság, ittas vezetés vagy járművezetés eltiltás alatti elkövetése miatt kerültek rendőrkézre. Hét további személyt előállítottak: őket bűncselekmény gyanúja, mintavétel céljából vagy rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt vitték be.
Ezzel összesen 19 emberrel szemben történt intézkedés az éjszaka során – foglalta össze a BRFK.
Közlekedési és taxiszolgáltatási ellenőrzések is voltak
Közlekedési szabálysértések miatt öt feljelentést tettek, és egy esetben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indítottak eljárást. 215 járművezetőt szondáztattak meg, három esetben pozitív eredményt mutatott az alkoholszonda.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság 56 taxit ellenőrzött, nyolc esetben szabálytalanság miatt jegyzőkönyvet vettek fel, két jármű forgalmi engedélyét és rendszámát is elvették.
Villamosok, szórakozóhelyek
A társhatóságokkal egy belvárosi szórakozóhelyet, valamint a 6-os villamos éjszakai járatait is ellenőrizték, bűncselekmény nem történt.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.