Új pszichoaktív anyag terjesztésével gyanúsított férfit fogtak el a rendőrök egy összehangolt akcióban Pest vármegyében. A vácszentlászlói gyanúsított beismerő vallomást tett – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Négy helyszínen csaptak le a rendőrök
A nyomozók 2025. április 8-án hajnalban Vácszentlászlón, Valkón és Csányban tartottak akciót, amely során három kábítószer-fogyasztót, valamint a dílerként azonosított férfit is elfogták. A terjesztő egy 32 éves vácszentlászlói férfi volt, aki 2023 elejétől rendszeresen adott el új pszichoaktív anyagokat a környéken.
A gyanúsított vallomása szerint 15–20 fős törzsvásárlói köre volt, akiket naponta több alkalommal is kiszolgált. A kristály grammját 5–10 ezer forintért kínálta. A rendőrök házkutatás során több mint egymillió forintot, ékszereket és 330 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
Őrizetbe került, a bíróság elrendelte letartóztatását
K. András beismerte, hogy éveken át árulta a kábítószert. A rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt. A nyomozás a vásárlókkal szemben is folyamatban van.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.