Mai névnap: Félix

Csak most vették el a fiatal rendőrt halálra gázoló férfi jogosítványát
Közel három hónap után gyanúsították meg azt a sofőrt, aki Veszprém mellett elgázolt egy 23 éves rendőrt. A tragédia óta a 27 éves férfi teljesen szabadon autózhatott a közutakon, a vezetői engedélyét ugyanis csak a napokban vonták be a hatóságok.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tragikus baleset még március 19-én történt a 8-as főúton, Veszprém mellett. Az áldozat, a mindössze 23 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmester – aki tíz hónapos képzése után 2025 januárjában állt próbaidőre szolgálatba, majd egy évvel később véglegesítették – éppen egy elütött vadat próbált lehúzni az úttestről a társával, amikor a jármű elgázolta. A fiatal egyenruhás a kórházban halt meg, néhány nappal a születésnapja előtt. Párjával már két éve élt együtt, közös jövőt terveztek, és gyermekkora óta rendőrnek készült. Pintér Sándor belügyminiszter a szolgálat halottjává nyilvánította és posztumusz törzsőrmesterré léptette elő.
„Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatunk nyomozást egy 27 éves férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Munkatársaink intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről”
– tájékoztatott a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. Információk szerint a gázoló autójában ülő tanúk ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a kihallgatások során. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kívánnak nyilatkozni.

A gyászoló édesapa, Zalavári Zsolt mély felháborodásának adott hangot az intézkedések elhúzódása miatt. Elmondta, hogy szörnyű érzés volt számukra megtudni, hogy a gázoló jogosítványát nem vették el azonnal, és az ismerőseik többször is látták őt vezetni az elmúlt hónapokban. Véleménye szerint aki halálos balesetet okoz, annak semmi keresnivalója a közutakon. Hozzátette, hogy a gázoló azóta sem kereste meg őket, még az ügyvédjén keresztül sem fejezte ki a részvétét. A szülők az utolsó két napot a kórházban tölthették a fiuk mellett, így el tudtak tőle búcsúzni, de a veszteséget képtelenek feldolgozni.
A családot a Szolgálat-Teljesítés Közben Közhasznú Alapítványon keresztül képviselő ügyvéd, dr. Borbély Zoltán rávilágított a helyzet jogi hátterére. Kifejtette, hogy kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt. Előfordul, hogy már a helyszínen intézkednek róla, ám – mint ebben az esetben is – van rá példa, hogy az eljárás későbbi szakaszában kerül rá sor. Utóbbival a jogi képviselő nem ért egyet, szerencsésebbnek tartaná ezt azonnal megtenni.
Ezt olvastad már? Katonai tiszteletadás mellett búcsúztatták Zalavári Bálint Zsoltot





