Mai névnap: Félix

„Visszavárjuk a korábbi kollégákat” – újra szolgálatba állhatnak a leszerelt belügyi dolgozók
A Belügyminisztérium vezetése elkötelezett amellett, hogy a belügyi ágazat valamely szervétől korábban leszerelt kollégák a törvényi feltételek teljesülése esetén újra visszatérhessenek a szervezet kötelékébe. A jogszabályok jelenleg is biztosítják a visszavétel lehetőségét, a miniszter pedig arra kérte a vezetőket, hogy soron kívül folytassák le az újrafelvételi eljárásokat a visszatérni szándékozók esetében.
A Rendészeti Államtitkárság tájékoztatása szerint a jogszabályok jelenleg is biztosítják az újrafelvétel lehetőségét. A Belügyminisztériumban tartott állománygyűlésen a miniszter arra kérte a vezetőket, hogy a visszatérni szándékozók ügyében soron kívül folytassák le az újrafelvételi eljárásokat.
A korábbi szolgálati helyen lehet érdeklődni
A közlemény szerint vissza várják azokat, akik ismét aktívan szeretnék szolgálni a hazájukat. A jelentkezés részleteiről és a törvényi feltételekről a korábbi szolgálati hely humánpolitikai szakterületénél lehet érdeklődni.






