Mai névnap: Júlia, Rita

Kétgyermekes családapa vesztette életét a MOL petrolkémiai üzemében történt robbanásban
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Halálos kimenetelű incidens rázta meg a Mol tiszaújvárosi petrolkémiai üzemét péntek reggel, ahol egy robbanás következtében egy dolgozó életét vesztette, kilencen pedig megsérültek. A helyszínre érkező cégvezetés és a kormány képviselője azonnali pénzügyi, valamint erkölcsi támogatásukról biztosították az elhunyt hátrahagyott feleségét és két gyermekét.
Mint azt korábban megírtuk Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója és Kapitány István energetikáért felelős miniszter péntek kora délután személyesen tartott sajtótájékoztatót a katasztrófa helyszínén. A vállalat első embere kiemelte, hogy a sérültek orvosi ellátása rendkívül gyorsan, három percen belül megkezdődött, ám az egyik munkavállaló életét már nem lehetett megmenteni. Hernádi Zsolt a cégcsoport nevében kinyilvánította részvétét, és megerősítette, hogy a meglévő biztosítási kereteken felül a Mol egyedi támogatást folyósít a gyászoló családnak. A helyszínen elhangzottak alapján a levegőbe nem került nagy mennyiségű káros anyag a detonációt követően. Kapitány István hozzátette, hogy a kormányzat szintén minden rendelkezésre álló segítséget megad az özvegynek és a két gyermeknek a tragédia átvészeléséhez.
A sérültek állapotáról Farkas Ildikó, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sajtóreferense kora délután adott hivatalos tájékoztatást az MTI-nek. Közlése szerint az intézmény traumatológiai ambulanciájára délelőtt öt olyan pácienst szállítottak be, akik első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek az üzemi balesetben. A sajtóreferens elmondta, hogy az érintettek egészségügyi ellátása folyamatosan zajlik; négy sérült esetében kórházi ápolásra van szükség, míg egy embert a megfigyelési időszak lejárta után a várakozások szerint hazaengednek a kórházból.







