Mai névnap: Konstantin

Több mint 2 tonna illegális dohánnyal kaptak el egy sofőrt az M3-ason
Hatalmas fogást könyvelhettek el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M3-as autópálya Hajdú-Bihar vármegyei szakaszán, ahol egy magyar furgonban 2 254 kilogramm igazolatlan eredetű szárított dohánylevelet találtak. A razzia itt nem ért véget: a sofőr otthonában tartott házkutatás során a nyárikonyhából újabb, több mint másfél millió forint értékű vágott dohány került elő.
A pénzügyőröknek azért tűnt fel a furgon, mert az szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A mérlegelés igazolta a gyanút: a jármű a megengedett 3 500 kilogrammos össztömeg helyett 2 100 kilogramm túlterheléssel futott, ami 60%-os túllépést jelentett. Az autót vezető 58 éves férfi elképesztő mesével állt elő: azt állította, hogy a bérelt kocsit egy ismeretlen férfi egy fővárosi parkolóban elvitte tőle, majd egy óra múlva megrakodva hozta vissza, neki pedig csak a fuvart kellett elvégeznie a megígért juttatásért cserébe. Mivel a sofőr a raktérben talált hatalmas dohányszállítmány eredetét nem tudta igazolni, a hatóság lefoglalta az árut, és jövedékkel visszaélés elősegítése miatt eljárást indított. A férfi a bűncselekmény mellett 4,5 millió forint jövedéki és 780 ezer forint közigazgatási bírságra számíthat.
A nyomozók ezt követően kivonultak a sofőr bejelentett tartózkodási helyére is, ahol a férfi 36 éves élettársa fogadta őket. Az ingatlan tüzetes átvizsgálása során a nyárikonyhából 11,445 kilogramm vágott fogyasztási dohány került elő, amelynek feketepiaci értéke meghaladja az 1,6 millió forintot. A nő a párjához hasonlóan ártatlanságát hangoztatta, és fogalma sem volt, hogyan került a csempészáru a házba.





A NAV az egyenruhások által megtalált dohánytermékeket kivonás alá vonta és lefoglalta, az ügyben pedig jövedéki törvénysértés, valamint költségvetési csalás bűncselekménye miatt újabb eljárást indított, amely további 1,3 millió forintos bírságot vonhat maga után.
Az adóhatóság az eset kapcsán nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon dohánytermék kizárólag a hivatalos dohányboltokban értékesíthető, és a nyers dohánylevél még munkavégzés ellenértékeként sem adható át senkinek.
Ezt olvastad már? Családi dohánybiznisz: 400 milliós vagyoni hátrányt okozott a hálózat






