Mai névnap: Bernát, Felícia

Emberrablás Nyíregyházán: Légfegyverrel ejtett túszokat egy bedrogozott férfi
Minősített emberrablás bűntette és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nyíregyházi férfival szemben. Az elkövető órákon keresztül bezárva tartott két fiatalt a lakásában, miután a kábítószertől zavart és agresszív állapotba került.
A vádirat szerint 2024. november 9-én hajnalban egy fiatalkorú lány és egy fiatal felnőtt férfi ment fel a vádlott Nyíregyháza belvárosában lévő lakásába. A férfi ott kábítószert fogyasztott, amitől zavart és agresszív lett. A sértettek hajnalban haza akartak menni, de a vádlott azzal gyanúsította meg őket, hogy kábítószert loptak tőle. Közölte velük, hogy addig nem engedi ki őket a lakásból, amíg azt vissza nem adják.
A férfi elővette lőfegyvernek látszó légfegyverét, azt a fiatalok előtt betárazta, majd a sértetteket a kanapéra ültette, és kipakoltatta a zsebeiket. A menekülés megakadályozására a bejárati ajtót is bezárta.
A két fiatal napközben többször próbált az ablakon át segítségért kiabálni, de ezt csak délután hallották meg a járókelők, akik értesítették a rendőrséget.
Egy hónappal korábban a vádlott szintén több emberrel tartózkodott a lakásán, amikor kábítószertől bódult állapotba került. Őket is azzal vádolta, hogy elvették a kábítószerét és a pénzét, ezért kipakoltatta a zsebeiket.
Amikor az egyik fiatal nő el akart menni, a férfi kulcsra zárta a bejárati ajtót, és csak akkor nyitotta ki, amikor a nő kiabálni kezdett vele. Az ügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Ezt olvastad már? Engedélyköteles fegyverekkel házalt, betörés közben kapták el






