A Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott annak a 15 éves lánynak az ügyében, aki egy pécsi középiskolai kollégium mosdójában hozta világra gyermekét, majd sorsára hagyta az újszülöttet. A bíróság három év javítóintézeti nevelésre enyhítette az elsőfokú döntést.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 15 éves lány várandósan kezdte meg a 2023-as tanévet egy pécsi gimnáziumban. Terhességét környezete előtt titkolta, terhesgondozásra nem járt. 2024. január 29-én este, a terhesség 28. hetében megindult a szülés, de a lány nem kért segítséget. Gyermekét a kollégium mosdójában szülte meg, az újszülöttet pedig a WC-kagylóban hagyta. Bár szobatársa értesítette a nevelőt, aki hívta a mentőket, a csecsemő életét már nem tudták megmenteni.
A Pécsi Törvényszék első fokon tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 4 év javítóintézeti nevelést rendelt el. Az ítélet ellen a vádlott, törvényes képviselője és védője is fellebbezett felmentés, illetve enyhébb intézkedés céljából.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A Pécsi Ítélőtábla végül a javítóintézeti nevelés tartamát 3 évre enyhítette, egyebekben a döntést helybenhagyta.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény emberölésre vonatkozó rendelkezései:
160. § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést (…) k) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
(5) Aki az emberölésre irányuló előkészületet elköveti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A fiatalkorúakra vonatkozó speciális rendelkezések alapján a bíróság szabadságvesztés helyett javítóintézeti nevelést is alkalmazhat.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.