Mai névnap: Katalin, Kitti

Vádemelési javaslat a győri halálos gázolás ügyében
Befejezték a nyomozást azzal a 33 éves sofőrrel szemben, aki 2026 februárjában okozott tragikus kimenetelű balesetet Győr belvárosában. A kontrollt vesztett jármű egy járdán várakozó gyalogost gázolt halálra az Eötvös parknál.
A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a férfi február 14-én 8 óra 45 perckor közlekedett autójával a Szent István út belső sávjában, az Újlak utca felől a Jókai utca irányába. Amikor az Eötvös park magasságában egy előtte haladó autó kisorolt a külső sávba, a sofőr gyorsítani kezdett. A sebességnövelés következtében elveszítette uralmát a gépkocsi felett, amely átsodródott a szemközti sávba.
A jármű megpördült, átszakította az utat és a járdát elválasztó fémoszlopokat, kidöntött egy buszmegállót jelző táblát, végül elütött egy ott várakozó embert. A gyalogos a helyszínen életét vesztette. Az autó vezetője és utasa könnyebben sérült meg a balesetben. A Győri Rendőrkapitányság halált okozó közúti baleset okozása vétség miatt folytatott eljárást, melynek során igazságügyi műszaki és orvosszakértői véleményeket is beszereztek. A gyanúsítottként kihallgatott sofőr beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozó hatóság az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.








