Mai névnap: Péter

Járókeretes idős nőt fosztott ki – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen
A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Siófoki Járási Ügyészség vádat emelt egy budapesti férfi ellen, aki kifosztás és más bűncselekmények miatt kerülhet bíróság elé. Az elkövető egy idős nő kiszolgáltatottságát használta ki, hogy megszerezze a holmiját.
Nemrég szabadult
A vádirat szerint a harmincas éveiben járó férfi nem sokkal azután, hogy korábbi – szintén kifosztás miatt kiszabott – börtönbüntetéséből szabadult, 2024 májusában Siófok belvárosában sétált. Ekkor figyelt fel egy hetvenes éveiben járó idős asszonyra, aki gurulós járókeret segítségével közlekedett a járdán.
Odament mellé, és kihasználva az asszony idős korát és egészségi állapotát, leemelte a járókeretre akasztott reklámtáskát, majd elszaladt vele.
A reklámtáskában készpénz, személyes iratok és más értéktárgyak voltak.
A rendőrök gyorsan kapcsoltak
A férfi a megszerzett pénzt elköltötte, a táskát pedig egy közeli játszótéren hagyta hátra. A siófoki rendőrök azonban kevesebb mint két órán belül azonosították és elfogták az elkövetőt. A férfi beismerő vallomást tett, és megmutatta, hova rejtette el a nő holmiját. Ennek köszönhetően azok nagy része visszakerülhetett jogos tulajdonosához.
Az ügyészség súlyos büntetést kér
Mivel a férfi többszörös visszaesőnek számít, a Siófoki Járási Ügyészség fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás, valamint vagyonelkobzás kiszabását is indítványozta a bíróságon.








